VEILEF
Veszprém Egyházmegyei Ifjúsági és Lelkipásztori Fórum
Veszprém Főegyházmegyei Ifjúsági Iroda
2013. március 28.
Kórustalálkozó - 2013.04.13.
Az idei évben 2013. április 13-án hetedik alkalommal kerül megrendezésre a Veszprém Főegyházmegyei Ifjúsági Kórustalálkozó, amely egyben Érseki tartományi találkozó is, a hévízi Szentlélek plébániatemplomban.
Az elmúlt évekhez hasonlóan szeretnénk ösztönözni a fiatalokat és a fiataloknak szóló liturgikus énekeket játszó kórusokat, hogy tudásukat mutassák meg és osszák meg egymással.
Várjuk az Érseki tartomány plébániáin működő zenei csoportokat jelentkezését a Kórustalálkozón való részvételre, valamint a zenekedvelő fiatalokat, vagy lélekben fiatal híveket akik kedvelik a fiataloknak szóló egyházi zenét, hogy vegyenek részt vagy látogassanak el rendezvényünkre cím: Hévíz Széchenyi u. 38.
A programon résztvevő kórusoknak szerény ebédet biztosítunk, a Kórusok jelentkezését a veilef.iroda@gmail.com e-mailcímen fogadjuk, kérjük a település a kórus nevének és létszámának megadásával (a kórus létszámában a sofőröket és a kísérő plébánost is kérjük beleszámolni). Jelentkezés határideje: 2013. március 31.
2013. március 14.
2012. december 3.
Adventi Programajánló: Luca Nap, dec. 16.
Adventi Programajánló - Kézműves játszóház, dec. 8.
Adventi kézműves játszóház 2012. december 8.
(Szombat)
9 órától 13 óráig szeretettel várunk mindenkit, a Főegyházmegyei Ifjúsági Iroda és a VEILEF hatodik Adventi kézműves játszóházára a Vár u. 25-be. A játszóházban többféle Mikulás- és karácsonyi díszt készíthettek és még sok más érdekes programmal várunk minden kedves érdeklődőt.
2012. november 27.
2012. november 16.
Ifjúsági disznóölés, 2012.11.24
Most, hogy téliesre fordul az idő megint aktuálissá vált, hogy felemlegessük a Tanú című film azon klasszikus részletét, amikor kimondják Dezsőnek meg kell halnia. Most mi is így vagyunk, ezért küldöm sok szeretettel Meghívónkat a hatodik Ifjúsági Disznóölésre.
Tehát a VEILEF és a IV. Károly cserkészcsapat szervezésében és Kovács Mihály atya szponzorálásában 2012. november 24-én (szombat) 7,00-tól kezdődően Szentgál és Úrkút között szokásos helyünkön, „a Laci bácsi” tanyáján. Azoknak, akik nem ismerik az utat találkozó 6,45-kor a szentgáli katolikus templom előtt. A kijutás egyéni megoldású, de ha szükséges segítünk a koordinálásban.
A részvétel regisztrációköteles amit a veilef.iroda@gmail.com email címen tehetsz meg. Természetesen minden résztvevőtől aktív, „tevékeny” részvételére számítunk, ezért minden későbbi meglepetés elkerülésére a ruházat harcra kész állapotára már most szeretnénk figyelmeztetni benneteket.
2012. november 7.
Márton Napi Kézműves Délelőtt, 2012.11.11.
Meghívó
Szent Márton napi kézműves délelőtt
Szeretettel várunk mindenkit
2012. november 11-én vasárnap
a Főegyházmegyei Ifjúsági Irodán a Vár u. 25-ben 9,00 – 12,00 óráig!
A kézműves délelőttön gyertyamártással, Márton lámpás készítéssel, libaterelő versennyel és Szent Márton életének megismerésével várunk minden érdeklődőt.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)






